„Az üvegfúvó […] előbb bemártja a pipát az ömledt üveganyagba, melyből egy darab rátapad, melyet a padlón hempergetve golyóvá csinál, mire ezt valamennyire felfúja, hogy lássa, jól ragadt-e meg az anyag. Ha a szándékolt czélra nem volna kielégítő, még egyszer megmártja pipáját. Már most, ha pl. palaczkot akar csinálni, a lágy üveget üres golyóvá fúja föl, melynek, feje körül csóválva azt, hosszúkás alakot ad. Ennek megtörténtével a segéd veszi át a fúvást, a tulajdonképi alakító egy fogóval, mialatt a hólyag folyton forgattatik, kiformálja teljesen a palaczkot, benyomja a fenekét s tetőirányosan rányomja a hempergőre, hogy ellapítsa, mire hideg vassal érinti azt a pontot, hol a palaczk a pipán ragad, s ezáltal lepattantja róla. A hempergő egy darab fa, mely sík részek mellett kerek mélyedésekkel bír s vagy a pipán tapadó üveghólyag lapítására vagy kerekítésére való, mi végből mindig nedvesen tartják. […] A lepattintás után az alakító munkás vasrudacskával kivesz a tégelyből egy csöpp üveget. Abból fonalat fon, melyet néhányszor a palaczk szája körül teker, s így alakítja meg a duzzadt szájszélt, mire a kész palaczkot lassanként kihűtik. Ha a hólyag a munka alatt megvörösödik, vagyis nagyon lehűl, egy a kemenczében levő külön tűzlikban folytonos forgatás közt ismét kihevítik, míg fehérre izzik. A finomabb, nevezetesen fehérüvegmunkánál, az alakító […] székben ül, mialatt a fúja a hólyagot, a pipát pedig a szék hosszú karjain forgatja. Az edény füleit s egyéb kiálló részeket, mint a szélt is, külön tapasztják rá, mert a folyós, tésztanemű üveganyag könnyen alakul, s a részeket jól összeköti egymással. Minden a jó szemmértéken és a munkás ügyességén áll. Az ügyes üvegfúvó rövidebb idő alatt állít elő egy csinos díszművet, mint a mennyi ez eljárás elbeszélésére kellett. A palaczkok s sok más közönségesebb tárgy, melyek fúvással állíthatók elő, csupán forgatással, csóválással, rányomással stb. készülnek. Az üvegfúváshoz természetesen jó tüdő kell, de van mód annak kímélésére. Ha a munkás a fúvott hólyaggal a tűzhöz lép, mialatt a cső száját jól befogja, a beszorult levegőt a hő még inkább kitágítja, miáltal a hólyag magamagától lesz nagyobb. Sőt az üvegfúvó még gőzzel is dolgozik. Az üveghólyagban. Melyet nagyobbnak akar, kevés vizet fú be, mely azonnal gőzzé változik, s feszítésével a munkást a fúvástól kíméli meg. A fő az, hogy a nyílás jól legyen elzárva. Egyéb szerszámok mellett gyakran használtatik az olló, mert az izzó üveg, akár az ólom, nagyon jó szeldelhető. A fogó, melyek csípővas alakúak, a szélek föl- vagy legörbítésére szolgálnak, míg az egyszerű, ujjnyi vastagságú mintegy méternyi hosszú vaspálczák, ragadók […] az ujjakat helyettesítik, melyekkel az izzó üvegtestet megfogják. A ragadóvas hegyét ellátják egy csöpp üveganyaggal s odatartják az illő helyre, a hová azonnal rátapad. […] Végül egy kis ütéssel lepattantják a vasat; ezáltal keletkezik az üvegáruk fenekén mutatkozó érdes, éles élű hely, a köldök, honnan a ragadóvasat köldökvasnak is mondják.” Frecskay János: Találmányok könyve. Ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről I. kötet. Bp. 1877 249-250. old.